Acsai Varga Vera


Acsai Varga Veronika művészetének jelentős részétől elválaszthatatlan az irodalmi szál, egyfajta értelmező festészetet művel. Illusztrációkat készít felnőtt- és gyermekkönyvekhez. „Számomra a festészet is költészet. A színek szavak, a formák a sorok, és az ezekből összeállt kép a metafora, mely szétsugározza a jelentést.” „Fontos számomra az organikusság, hogy egyik forma a másikból szülessen, hogy egyik szín a másikra feleljen, hogy aztán egészet alkosson. A festményeim jelzések: a valóságba mártott lakmusz-papírok (a lakmusz maga is zuzmókból készült növényi festék), amik azt jelzik, hogy az anyagban is jelen van az éteriség. Hogy voltaképpen minden áttetsző, és minden alól átdereng a transzcendencia végső, fehér vászna vagy papírja; és a keret, vagy a papír széle saját végességünket jelölik.” A nőiség megélése, női valójának kiteljesedése és felvállalása művészetében is helyet kap. „A világ csak első ránézésre tűnik keménynek, voltaképpen finom, apró és törékeny dolgok alkotják (ezért ábrázolhatja a szobrászat is csak akkor hitelesen a világot, ha kemény alapanyagaival ezt a finomságot imitálja), tehát csak érzékeny eszközökkel fejezhető ki – ezért nem félek a finomságtól.”