Igaznak lenni. Visszatérni a tiszta, szellemi lényünkhöz. Ez László János indíttatása mind emberi, mind művészi minőségében. A megismerés, a felfedezés öröme sokszor nem titkoltan a nő által – s egyben tisztelettel is a nő iránt -, valamint a meditálás útján lesz művészete sajátja. Ugyanakkor a mély tartalmat friss lendületességgel, könnyedséggel egyensúlyozva, olykor a humort s iróniát sem mellőzve alkot. Festményeit, grafikáit, dobozképeit áthatja az a csendes, derűs elmélyültséggel átitatott kíváncsiság, s az elfogadás nyugalma, amellyel a világot szemléli: „Lelkünk páternoszterében fel-le utaznak Buddhák, Jézusok. Nem kérdeznek semmit, csak figyelmesen megnéznek bennünket, mint ahogyan szemügyre vesszük a vizet is, amelyet megiszunk. Rossz kocsmák és jó áruházak lépkednek velünk tovább.” (László János)
