Az említett filmben Kim Corbisier emleget egy időtlen erdőt, ahová fecskecsapatával szeretne eljutni, csak valamiféle politikai szembenállások akadályozzák ezt. – Pedig nagy az erdő, volna ott hely mindenkinek – mondja. Kering, mászkál egy mezőn, néha leül, feláll, szinte belesétál a kamerába, nehezen követhető logika szerint beszél, zavart, mégis komoly és szuggesztív. Nem lehet tetten érni, szerepet játszik-e, azt sem, hogy mondatai aktuális politikai térbe igyekeznek, vagy csak a tisztességes emberi, netán művészeti dimenzióba, de mindegy is.
Jegyezzük meg: „Nagy az erdő, volna ott hely mindenkinek.” Úgy érezte, csak neki nincs: 27 évesen kivetette magát egy erkélyről, egy pillanatra tán fecskekirálynő lett tényleg. Törékeny lelkű, hányatott sorsú művész volt, egyre határozottabb kontúrokkal égette bele magát a budapesti kortárs művészeti életbe. Édesapja belga volt, koreai édesanyja Kim kétéves korában öngyilkos lett. Apja ekkor magyar nőt vett feleségül, de nem sokkal később meghalt, Kim és nevelőanyja Magyarországra költözött, a családi tragédiáról csak felnőttként értesült.
Talán akkor billent ki lelki egyensúlyából, talán ez volt az a pillanat, amelyet oly sok bizonytalan, zűrös másik követett. Alkohollal, droggal, zavaros társkapcsolatokkal súlyosbítva, bulikkal, hajnalig tartó beszélgetésekkel oldva. És elképesztő, minduntalan kitörni vágyó tehetséggel megspékelve. Hol mint színészt mutatta meg nekünk Kimet, hol mint filmest, olykor fotográfust, leggyakrabban mint festőművészt. A Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára járt, párhuzamosan az ELTE francia szakára is. Díjakat nyert, Strabag Festészeti Díjat, Kogart-különdíjat, alkotói ösztöndíjakat.
Van, aki állítja, bár 27 évesen távozott, lényegében teljes életet élt, már fiatalon megfestette öregkori képeit is. Más szerint félberoppant művészi pálya az övé. Tény: maradt utána seregnyi titokzatosság, művészi töredék, néhány befejezetlen és jó néhány kiforrott mű.
A Fészek című kiállítás átfogó válogatást ad a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban. Festmények, grafikák mellett láthatók általa és róla készített filmek, fotók is. Molnár Mihály, a szervező Pepper Art Project vezetője azt mondja, a kiállításra készülve számos fénykép, film, festmény és grafika került elő barátoktól, gyűjtőktől és azoktól, akiknél hosszabb-rövidebb időt töltött a művész.
Kiderült, sokféleképpen él egykori barátai, ismerősei, művésztársai emlékezetében, de az bizonyos: saját létezését is egyfajta alkotásként élte meg, ahhoz is úgy viszonyult, mintha mű volna. Kim Corbisier sűrű, megfoghatatlan jelenlétével, a művészi pályán mutatott teljességeivel, töredékeivel, személyiségével adott annyit a hazai kortárs művészetnek, hogy érdemes megidézni emlékét. Arra mindenképpen elég, hogy megállapítsuk: lett volna neki hely abban a bizonyos erdőben.
