MOVING csoport
Tagok: Ádám Zsófia, Barta Gergely, Böröcz Petra, Dobó Bianka, Fábián Erika, Farkas Rita, Gintner Csilla, Győri Blanka, Horváth Csilla, Lukácsi Andrea, Mórocz István, Mráz Judit, Szabó Kristóf, Varga Ferenc, Wohlfart Richard
A MOVING és a Pepper Art Projects együttműködéseként 2013 tavaszán létrejött a “VONALBAN” című kiállítás. A kapcsolódó katalógusban Révész Emese írása mutatja be a csoportot:
Vonalban a MOVING
Mit tehet a grafika ma, amikor a metszett kép elvesztette korábbi információközvetítő hivatását, amikor az irodalmi szöveg mellé rendelt illusztráció immár nem része az igényes könyvkiadásnak? Mit tehet a grafika, amikor a színes és óriás printek hada önti el mindennapjainkat?
A MOVING csoport válasza egyértelmű és határozott: szövetkezni a társműfajokkal, nyitni a monumentális festői formák felé; kilépni a kisgrafika szépelgő intimitásából a kortárs művészet nagyszínpada felé; kiterjeszteni működését az installáció, videóművészet vagy performansz terepére.
Így ez a grafika se nem kicsi, se nem (csak) grafika. Nagy-lélegzetű, médiatudatos, önreflektív, miközben otthonosan közlekedik a történeti tradíció és a mesterségbeli kivitel közös tudástárában is. Egyszóval „Vonalban” van.
Kiállításunk a Test, a Táj, a Gép és a Város témaköreibe csoportosítva mutatja be a csoport munkáit, feltárva az egyéni hangú munkák belső, rejtett összhangzatait.
Szabó Kristóf munkái jól példázzák a nagy tradícióval társuló mediális szabadságot. Látképeinek nagy távlatú formáiban, erőteljes vonalszövedékében, ünnepélyes vöröses aranyában ott visszhangzik a modern magyar grafika megannyi iskolateremtő klasszikusa. Alakjai mitikus városok lakói, akik a történelmi időn kívül vívják heroikus küzdelmüket a legendák sötét angyalaival.
A történelem nagy tradíciója Ádám Zsófia munkáiban a személyes sors, a családi genealógia szintjén jelenik meg. Egy öreg fatörzs bütüjének lenyomatából kirajzolódó alakok, az idő körkörös vonalán keringő ősök és rokonok képét idézik fel. Ám miközben művei hordozója a megmetszett fadúc, azaz a képnyomtatás legősibb formájára, a belőle kibontakozó formákat már a monitoron vibráló mozgókép idézi emlékezetünkbe.
Közösségi és kortárs jelenlét, a nagyvárosi jelenben ténfergő személyes egzisztencia a tárgya Dobó Bianka műveinek is. „Én itt…” határozza meg helyzetét, Budapest utcáinak szövevényes erezetére karcolva saját testének körvonalait. Hímzett képein egy hagyományos női tevékenység adja a hátterét a nagyvárosi létezés terepének, egyszerre sivár és kimérten elegáns vonalrajzú látképeinek.
A művészi szépség hagyományos fogalmához kötődő akt Gintner Csilla munkáin töredezett és sérült. Hidegtűvel plasztikusan és aprólékosan megmunkált test-fragmentumainak sérüléseit gézlenyomatok jelzik. Síkba kiterített, személyiségtől eloldott testrészei éppúgy utalnak a szakrális testlenyomatokra, mint a test múlandóságára.
Fábián Erika kéztanulmányai és „kőemberei” szintúgy az akadémikus tradícióra reflektálnak. Fonalakkal játszó kezei nem csak kiváló anatómiai stúdiumok, hanem a Párkák révén mitológiai jelentésréteggel is bírnak. Hasonlóképp a legendák mitikus szörnyeit idézik meg heroikus pózba görnyedő (Michelangelo pátoszformuláit használó) plasztikusan megmunkált „kőemberei”.
Ahogy másoknál a test, úgy Mráz Judit festményein az étel ábrázolása telítődik szakrális asszociációkkal. Bármily profánnak tetsző is, az elvont térben, ezüst tálcán megjelenő vagy ezüst papírba szorosan becsomagolt hús, az ikonográfiai hagyomány szerint rituális áldozatra asszociál.
A szentséget mesebeli hangulatba ágyazzák Varga Ferenc festményei. Behavazott, útszéli kőkeresztje vérvörös házfal előtt magasodik. Másutt pedig Fényes Adolf mesetájait megidéző színpompás, békés vidékre vezeti nézőjét.
A romantika tájszemléletének pátosza, monumentális képalkotásának hagyományai értelmeződnek újra Horváth Csilla munkáiban. Alakzatait ceruzával viszi fel a vászonra, így nagy távlatú tájai manuálisan aprólékosan megdolgozott felületekből bontakoznak ki. A közel és távolnézet kettős hatása ily módon figuratív összkép és a részletek meditatívan elvont együtteséből bontakozik ki. Ezen a puhán megmunkált felületen rajzolódik ki a neonok tárgyilagos üzenete: „Isten hozott sehol”.
Látványelvű tájábrázolás és absztrakt képalkotás kettőssége jellemzi Böröcz Petra munkáit is. Hidegtűvel megmunkált, zaklatott vonalhálójának sűrű szövedékéből fatörzsek és buján áradó lombozatok rajzolódnak ki. Másutt apró linómetszetek élesen határolt fekete-fehér alakzataiból a távol-keleti grafika nagy lélegzetű tájélményét megidéző, monumentális hegység vonulata bontakozik ki.
Farkas Rita kicsiny tusrajzai kifinomult vonalrajzukkal, áttetsző tónusaikkal szintúgy roppant távlatú hegyvonulatok emlékét idézik. Közös ihletőjük a romantika fenséges természetvallása és a kínai tusfestészet meditatív tájélménye. Munkáinak másik sorozatán a hegyek lábainál vonuló seregek körvonalai sejlenek fel, sehonnan, sehova vonuló, embertelen erő megtestesítői, hasonlóan Goya vagy Mednyánszky tragikus látomásaihoz.
A mechanikai konstrukció, az ember alkotta gép Mórocz Istvánnál emelkedett, monumentális formát kap. A csövek és vezetékek kanyargó alakzatai saját szépségük jogán, sejtelemes drámai színjáték szereplőivé lesznek. A hidegtű és mezzotinto puha tónusaiból a fém felületeinek gazdag textúrája dereng fel, feledtetve, hogy a Rozsdaövezet triptichonja egy ember nem lakta világ negatív utópiáját idézi meg.
E borongós pátosszal szemben Bartha Gergely sajátos gép-képeit lírai hangulat itatja át. Váratlanul felbukkanó majd eltűnővezetékei, vagy rózsaszín fényben derengő csőrendszere a ráció mögötti sejtelmek mágiájába vonz, hogy tárgyát a célszerűség vaslogikája helyett a szépség áttetsző fátylába öltöztesse.
Líra és pátosz helyett Lukácsi Andrea monotípiát robbanó energia telíti. Oszloptöredékei egy önmagát túlélt, pusztulásra ítélt letűnt világ apokaliptikus maradványai. Egymásnak feszülő geometrikus formái a avantgárd hőskorának szenvedélyes képi kifejezésmódját idézik meg, az expresszionisták neoprimitív fametszeteit, az aktivisták harcos linómetszeteit.
Wohlfart Richárd digitális fotogramjai üveglapra szórt grafithegyek véletlenszerű mozgását, elrendeződését dokumentálják. Az ábrázoló funkciójából kiemelt rajzeszköz maga válik a megfigyelés tárgyává, az elkészült képek pedig egy fiktív tudományos kísérlet dokumentumaiként rögzítik a véletlen nyomán kirajzolódó mozgást és vonal-rajzot.
