Átfestett határok

FIGYELŐ

2010./51–52. szám – december 27.

Átfestett határok

Kortárs művészeti piac – szerző: Zeisler Judit 

A Multicont Zrt. egykori vezérigazgatója és résztulajdonosa, Molnár Mihály 2003-ban találkozott először kortárs művésszel: lánya rajztanárával. Kondor Attilának a lakására is ellátogatott, hogy megnézze festményeit. Ám a „meghatározó” vásznat, amely végül döntő hatással volt rá, egy másik alkotó, Filp Csaba készítette. A kép olyannyira megfogta, hogy nemcsak vásárolt e művésztől, de neki és másoknak is kiállításokat kezdett rendezni a szállítmányozási cég elegáns Andrássy úti irodájában, az ügyfelek nem kis örömére. Közben a fiatal művészek, köztük Pap Gitta, Pálfi Balázs, Sütő Róbert és Makhult Gabi műveiből saját gyűjteményt is felépített. A barátaival közösen tulajdonolt vállalkozást 2008-ban eladták. Molnár két éves pihenést követően az idén saját művészeti non-profit kezdeményezésbe fogott, Pepper Art Projects néven. A komplex program részeként friss diplomásoknak igyekszik műtermeket létrehozni üres irodákban. Az irodaházak bérlőit próbálja rábírni arra, hogy néhány ezer forinttal járuljanak hozzá a rezsihez. Cserébe a segítők válogathatnának a művészek munkáiból az évente rendezett tárlaton. „A cégvezetők megismerhetnek egy eleven kortárs művészt, míg az alkotó nyithat a külvilág felé, beágyazódhat a környezetbe” – vázolja a win-win helyzetet Molnár. Mint fogalmaz, „nem pénzt kell adni a művészeknek, hanem lehetőséget, hogy dolgozzanak”. A projekt első kiállítása december 1-jén nyílt meg egy üres irodában.”

A cikk teljes terjedelmében az eredeti helyén itt olvasható